|
Hírek -
Szórakozás
|
|
Június 16-án az Uránia moziban mutatják be Badár Sándor dokuba oltott
ralifilmjét, a Magyarok menni Bamakót, amiben Kőváry Barnával autózta
keresztül a Szaharát. A 19:30-kor kezdődő vetítést megelőzően Badár
stand up comedyt tart az afrikai élményeiről. A csütörtök esti vetítés
különlegessége, hogy a nézők közül 10 szerencsés kiválasztott részt
vehet Kőváry Barnával egy hazai terepen zajló rali bemutatón. index.hu
|
|
Hírek -
Szórakozás
|
|
Június 15-én elkezdődött az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, ahol 18 európai ország 500 alkotását mutatják be. A 10. jubileumi nemzetközi fesztiválon a 40. születésnapját ünneplő kecskeméti rajzfilmstúdió filmjeiből készült válogatás is, ebből közlünk az Indavideo Filmen is párat.
A június 19-ig tartó a 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF) versenybe került többek között a részben Kecskeméti stúdióban készült spanyol Chio and Rita, két francia animáció, a Sztorizó Show és az Eleonóra titka, valamint A padláson című cseh bábfilm. A TV-special kategóriában egy spanyol és két lengyel produkciót vetítetenek, utóbbiak egyike Stephen és Timothy Quay Maszk című legfrissebb animációja.
Külön programban mutatják be az utóbbi két évben készült magyar animációs filmeket. Magyarok közül egészestés nem lesz: Novák Erik Egill című filmje ugyanis még nem készült el. Diplomafilmek, rövidfilmek és tévésorozatok viszont nagy számban versenyeznek. Ismét megtartják mellette a Szabad Animációs Filmkészítők Találkozóját (SZAFT), amire a nem szakmabeli animációs filmkészítők jelentkezhettek.
20 éves a KAFF
A nemzetközi rajzfilmes szemle 1985-ben indult, amikor még csak néhány külföldi alkotást láthattak az érdeklődők. A KAFF szervezői 1996-ban döntöttek arról, hogy az európai filmek is a versenyben szerepeljenek. 2005 óta kétévente rendezik meg a szemlét.
A régi Pannóniások közül Dizseri Eszter, a magyar animáció krónikása idén életműdíjat vett át Mikulás Ferenctől, a kecskeméti stúdió vezetőjétől, a 70 éves Jankovics Marcell életművét a kulturális központban rendezett jubileumi kiállításon mutatják be. index.hu
|
|
Hírek -
Szórakozás
|
|
Már csak négy olyan ország van a világon, ahol nem a Facebook a
legnépszerűbb közösségi szájt. Az alapító Mark Zuckerberg szerint a
felhasználók száma garantáltan eléri majd az egymilliárdot, vagyis
nemsokára az összes netező fele használja a Facebookot. A növekedés
azokban az országokban a leggyorsabb, ahol még újdonságnak számít a
szájt, az amerikaiak, a kanadaiak és az angolok közül viszont egyre
többen hagyják el a közösségi oldalt. Globális szinten töretlenül népesedik 687 millió tagot számláló
Facebook, a világ legnagyobb közösségi szájtja, de a fejlődés üteme
megtört, és bizonyos országokban, így az USA-ban, Kanadában és
Nagy-Britanniában némi csökkenés is tapasztalható, vagyis felhasználókat
veszít a szájt.
Az Inside Facebook piacelemző szerint
az Egyesült Államokban május elejétől a hónap végéig 155,2 millióról
149,4 millióra esett a felhasználók száma, ami durván hatmillió tag
elvesztését jelenti, míg Kanadában ugyanennyi idő alatt 1,52 millió
felhasználó tűnt el a közösségi szájtról - igaz, a szám már egy éve a
mostani 16,6 millió körül mozog.
Az elemzőcég szerint a növekedés üteme
globálisan is lelassult: áprilisban 13,9, míg májusban már csak 11,8
millió új felhasználó regisztrált a szájton, ami főleg ahhoz képest
meglepő, hogy az előző 12 hónap mindegyikében 20 millió körül volt az
újonnan feliratkozók száma. Májusban egyébként az USA és Kanada mellett
Norvégiában, Oroszországban és az Egyesült Királyságban is csökkent a
felhasználószám, országonként úgy százezerrel.
Facebook: Nem jó az eszköz
A cég hivatalosan annyit reagált
az Inside Facebook megállapításaira, hogy több elemzőcég a szájt
hirdetőknek kifejlesztett, elérést mérő alkalmazását használja a
felhasználók számának nyomon követésére, a Facebook szerint viszont az
eszköz csak durva becslésekre ad lehetőséget, és nem a közösségi szájt
általános növekedésének mérésére tervezték.
Mark Zuckerberg, az alapító meg van győződve róla, hogy a most 687 milliós felhasználót tömörítő Facebook nemsokára eléri
az egymilliárdos álomhatárt. A világon már csak négy olyan ország van
(Japán, Kína, Korea és Oroszország), ahol nem a Facebook a legnépszerűbb
közösségi szájt, és tekintve, hogy a Földön úgy kétmilliárdan
interneteznek, nem tűnik elérhetetlennek az egymilliárdos szám. A felhasználók száma nem csak az újabb rekord miatt érdekes. A
network-elmélet szerint minden hálózat annál értékesebb, minél többen
csatlakoznak hozzá, és bár ez a megállapítás elsősorban a network
használati értékére vonatkozik, az anyagi vonzata sem mellékes. A
2012-ben a tőzsdére készülő Facebook ennek megfelelően nemcsak a világ
legnagyobb, hanem legértékesebb közösségi szájtja is, és becsült értéke a
felhasználók számának növekedésével arányosan nő. A cég összértékét
csak találgatni lehet: az elmúlt 1-2 év tranzakciói alapján 50 milliárd
dollár körüli összegeket emlegettek, de egy 2011 márciusi
részvényügyletből kiindulva a 65 milliárd dollár sem tűnik irreálisnak. index.hu
|
|
Hírek -
Szórakozás
|
|
A libanoni hatóságok úgy érzik, Lady Gaga új albuma sértő a kereszténységre nézve, ezért az országban kivonták a forgalomból a polgárpukkasztó CD-t.
A több százezer CD-ből, amit a Közel-Keletre importáltak, majdhogy egyetlen egy sem került a boltokba, hiszen a libanoni hatóságok azonnali hatállyal visszaküldték a lemezeket. A hivatalos álláspont szerint a lemezen hallgatható dalok szövegei súlyosan sértik a vallásos embereket. Gagának nem először gyűlik meg a baja a közel-keleti országgal. Az album első nyilvánosságra kerülő számát, a Judas-t, szintén túl agresszívnek és bántónak ítélte Libanon vezetősége, így az lekerült a rádióállomások műsorától. A Born this Way című album nem csupán az arab országokban keltett nagy felháborodást, de a világ számos más helyén is fekete listára került. Az albumot Malájziában betiltották, erősen homoszexuális töltete miatt.
Mindezen nehézségek ellenére Gaga új albuma hetek óta a zenei listák élén áll, mind Amerikában, mind pedig Nagy-Britanniában. kulturpart.hu
|
|
Hírek -
Szórakozás
|
|
Sokak kedvence volt, s talán még mai is az a hatvanas években született, hat szezont megért Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki kalandjairól szóló Flintstone-család, mely nemsokára rebootot kaphat. |
|
Bővebben...
|
|
Hírek -
Szórakozás
|
 A Magyar Internet Média és Web Díj 2009 versenyének ünnepélyes díjátadója és a szakmai konferencia szeptember 25.-én került megrendezésre. Megállapíthatjuk, hogy a múlt évi pályázatokhoz képest nemcsak a nevezések mennyisége nőtt, hanem a szépen, igényesen elkészített honlapok száma is. Az idei versenyben is találhatunk a legújabb technikával megalkotott, minden részében tökéletes, profi munkát, valamint az egyszerű képi világú, de mélyen szántó gondolatokat tartalmazó, házilag készült weboldallal is neveztek. A díjak kiosztása előtt neves szakemberek tartottak előadást, bemutatták legújabb programjaikat, fejlesztéseiket. A szakmai konferencián Tóth Ferenc (NJSZT), Tóth Renáta (Ez Design. Kreatív Stúdió.), Simon Imre (Infotéka), Meichl Mátyás (Trans-europe Kft.), Erős Gábor (RG Stúdió), Dr. Horváth Attila (Infota) tartott érdekes előadást.Összegzésként megállapítható, hogy a bemutatott új programok nagyszerű lehetőségeit is csak azok fogják tudni kihasználni maradéktalanul, akik a digitális írástudás ismerői, akik lépést tudnak tartani a gyors fejlődéssel. Az előadások után került sor a díjak átadására. A díjazottakat itt találja. |
|
Hírek -
Szórakozás
|
|
A Magyar Internet Média és Web Díj 2009 versenye a célegyenesbe fordult! A nevezések lezárultával a bírálók munkája kerül a leginkább a figyelem középpontjába. Az általuk kialakított sorrendről díjátadón fogunk értesülni, csakúgy, mint a közönségszavazás végeredményéről. A hagyományoknak megfelelően neves szakemberek tartanak majd előadást, mutatják be legújabb fejlesztéseiket, eredményeiket. Többek között Tóth Ferenc, az NJSZT elnöke, Tóth Renáta, az egyik legújabb internetes marketing fejlesztést alkalmazó cég, a Webvízió munkatársa tart majd előadást. A díjátadón és konferencián ingyenes a részvétel, mindössze regisztrálni kell a verseny honlapján. A SZAMALK új székházában kerül sor a rendezvényre (1119 Bp. Mérnök u. 39.),
az időpont
szeptember 25.
15.00 óra.
Minden érdeklődőt szeretettel vár
a Szervező Bizottság
www.mediadij.hu
|
|
Hírek -
Szórakozás
|
A kecskeméti Renaissance Consortnak megalakulása óta, vagyis közel negyedszázada legfontosabb célkitűzése a reneszánsz kor zenéjének kutatása és megismertetése a nagyközönséggel. Most megjelent albumukon Európa udvari zenéje csendül fel, Mátyás király idejében. Az együttes nagy örömmel fogadta, hogy a 2008-as évet a kulturális tárca „A reneszánsz évének” nyilvánította, mert így törekvéseik a régi zene népszerűsítésére találkoztak az emlékév apropóján a reneszánsz iránt megnyilvánuló növekvő érdeklődéssel. A consort egy igen gazdag, mozgalmas évet tudhat maga mögött. Repertoárjukat a legújabb kutatások alapján kibővítették, felfrissítették, s ehhez új – a hangzásvilágukat gazdagító – hangszereket is beszereztek Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával. Szerte az országban mintegy hetven fellépésen mutatták be különböző tematika szerint összeállított műsoraikat. Ott voltak az emlékév legjelentősebb programjain Diósgyőrben, Veszprémben, Szegeden, Vácon, Győrben. Bács-Kiskun megyében 15 ifjúsági koncerten népszerűsítették a régi korok muzsikáját. Legnagyobb vállalkozásuk azonban mégis az együttes első önálló CD-jének elkészítése volt, amelyen Mátyás király korának zenéje csendül fel a Renaissance Consort és zenészbarátaik előadásában. Ennek a CD-nek a megjelenése nemcsak az együttes eddigi munkájának koronája, hanem „A reneszánsz évének” is méltó lezárása volt. A reneszánsz idején az uralkodói udvarok voltak a kultúra legjelentősebb központjai, ahol a művészetpártoló királyok, hercegek jóvoltából számtalan művész fordult meg és gazdagította a kor kultúráját, amely legjellemzőbben Itáliában bontakozott ki. A humanista műveltségű, bőkezű mecénásként ismert Mátyás célja is az volt, hogy Magyarország egy második Itália legyen. Ebben a törekvésében méltó társa lett második felesége, a nápolyi király lánya, Beatrix. Ha egy korabeli utazó szemével látnánk a budai vár mindennapjait, azt állapíthatnánk meg, hogy Mátyás udvartartásának életvitele semmiben sem különbözött a példának tekintett itáliai udvarokétól. Az Itáliából, Franciaországból, Németalföldről érkezett zenészek a kor legnépszerűbb, Európa-szerte ismert műveit játszották, az udvar népe pedig olyan tánclépéseket lejtett, mint amilyeneket más uralkodói udvarokban is táncoltak. "Annál különbet még nem láttam" - így írt egy korabeli szem- és fültanú Mátyás híres énekkaráról, amely még a pápai kórussal is vetekedett. Az énekkarnak saját iskolája, fúvószenészei és orgonistája volt és műsorán többszólamú művek is szerepeltek. A király kiterjedt levelezést folytatott, hogy Magyarországra csábítsa a kor legjelentősebb zenészeit. A leghosszabb ideig a franko-flamand énekes-zeneszerző Johannes Stockem tartózkodott Budán, mint az udvar zenei életének irányítója. Jó barátja volt Tinctoris, aki Nápolyban Beatrix tanára volt, s az ő hívására érkezett Magyarországra. Mátyás udvarának vendége volt többek között Pietro Bono, a híres lantjátékos, valamint a kor ismert zenészei a németalföldi Johannes Martini és a franko-flamand Jacques Barbireau is. Több száz év távlatából ma már nem lehet pontosan tudni, hogy mely művek csendültek fel Budán, az azonban bizonyos, hogy Mátyás udvara bekapcsolódott az európai kulturális élet vérkeringésébe, így feltételezhetjük, hogy a korból fennmaradt darabok a legjelentősebb magyar reneszánsz uralkodót, Mátyás királyt is szórakoztatták. A CD anyaga ennek a kornak a muzsikáját mutatja be a Renaissance Consort és a vendégművészek közreműködésével. A Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata által is támogatott Renaissance Consort saját oldala a www.renaissanceconsort.hu linken tekinthető meg. Forrás: Kecskemét.hu
|
|
Hírek -
Szórakozás
|
A Fűrész-franchise a horror műfajának egyik legrafináltabb blöffje, amely megérdemelt helye, a videotékák hátsó polcai helyett rendre a mozis toplisták élén tűnik fel - de vajon miért? Már a hatvanas években rendre készítettek a Fűrészhez sokban hasonlító trancsírozós filmeket, ám ezeket a slashereket olcsón, és különösebb hírverés nélkül gyártották le és mutattak be. Újkori verziójuk azonban, bár szintén filléres produkcióként indult, valójában egy ügyesen felépített, saját magát újra és újra reprodukáló mitológiát és megfelelően szürreális képi világot teremtett, amelyet aztán milliárdos médiakampány keretében indítottak útjára - immár ötödik alkalommal.
amerikai horror, 88 perc, 2008  Forgalmazza: Budapest Film Bemutató: 2009. január 8. Rendező: David Hackl Színész: Julie Benz Meagan Good Shawnee Smith Tobin Bell |
|
Bővebben...
|
|
Hírek -
Szórakozás
|
|
 Az újévben természetesen új sorozatok is várják a tévénézőket, rögtön január 7-én érkezik a TV2-re a The Black Donnellys, magyarul A Donnelly klán. A főszereplők az Egyesült Államokban élő írek, bűnözők és testvérek - így a számos izgalmas, ütős akciójelenet mellett kidolgozott magánéleti szálat is kapunk. |
|
Bővebben...
|
|